Cégünkről

Ismerje meg történetünket.
25+ év
TAPASZTALAT
2000+
ELŐFIZETŐ
100.000+
ELÉGEDETT ÜGYFÉL
Profilunk:

Főként gépjármű biztonságtechnikával foglalkozunk, vagyis a küldetésünk lényege, hogy ügyfeleink mindig és mindenhol biztonságban tudhassák járműveiket.
A piaci igényeket folyamatosan követő és vevőközpontú szemléletünk nyomán a legmodernebb technológiákat és eszközöket alkalmazzuk.
Gépjárművédelmi berendezések importálásával, forgalmazásával, beszerelésével és javításával egyaránt foglalkozunk. Emellett 24 órás távfelügyeletet nyújtunk, ezáltal komplex szolgáltatást kínálunk ügyfeleink számára.
A legkorszerűbb eszközök – digitális rendszerű autóriasztók, motorriasztók, GPS-alapú követők, tolatóradarok, kihangosítók – biztonságot és kényelmet garantálnak, szakembereink pedig mindenkori profizmust nyújtanak.
Fejlődésünk története:

Cégünk működését már több mint negyed évszázada kezdte meg: eleinte Setech Hungária néven, majd profilunk bővítését követően Setech Hungária Kereskedelmi és Szolgáltató- ként folytattuk tevékenységünket.
Ez idő alatt folytonosan fejlődtünk, 2004-ben ISO 9001 és ISO 27001 minősítést szereztünk. Termékeink mindegyike uniós E minősítéssel rendelkeznek, ami bevizsgált minőséget szavatol.
Értékesítési hálózatunk Magyarország egészére kiterjed, az eszközök beszerelését országszerte vállaljuk.
Cégünk és a fenntarthatóság:

Fontos számunkra a fenntarthatóság és a lakosság, cégek figyelmének felhívása erre a témára. Több, mint 5 éve folyamatosan dolgozunk azon, hogy különböző programokat fejlesszünk cégek, iskolák számára, hogy valódi változást érjünk el.
                                    Tevékenységeinkről részletesebben itt olvashat.

Sikereink

Biztonságos közlekedés

A biztonságos közlekedés olyan cél, amiért érdemes nap mint nap küzdeni. Éppen ezért vagyunk büszkék szakmai sikereinkre.

Európa-szerte

Büszkék vagyunk arra, hogy partnerünk, a Vodafone segítségével készülékeink Európa teljes területén képesek megóvni gépjárműve biztonságát.

Nemzetközi együttműködések

Külön örömmel tölt el minket, hogy együttműködésünknek köszönhetően folyamatosan izgalmas, jelentős szakmai tanulságokkal járó nemzetközi projektekben vehetünk részt.

Biztonság. Alap.